Magyar író kapta idén a Nemzetközi Man Booker-díjat


-A A+

Krasznahorkai László újító szellemű magyar írónak ítélték oda kedd este az idén hatodik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat a londoni Victoria és Albert Múzeumban tartott díjkiosztó gálán.

Krasznahorkait a világ több országából összeválogatott, kimagasló jelöltek közül választotta ki a zsűri - írta a legrangosabb angolszász irodalmi díj honlapja. A Nemzetközi Man Booker-díjat olyan élő alkotó kaphatja meg, aki vagy angol nyelven ír, vagy munkái általában hozzáférhetőek angolul. Az évente kiosztott Man Booker-díjjal szemben a 60 ezer fonttal (mintegy 25,5 millió forint) járó, kétévente átadott nemzetközi díjat nem egy-egy mű alapján, hanem az író teljes munkássága nyomán ítélik oda.

A díjat 2013-ban az amerikai Lydia Davis, 2011-ben a szintén amerikai Philip Roth, 2009-ben a kanadai Alice Munro, 2007-ben a nigériai Chinua Achebe kapta, alapítása évében, 2005-ben pedig Ismail Kadaré albán író, költő, esszéíró vehette át az elismerést. A tekintélyes irodalmi díj honlapján felidézik, hogy az 1954-es születésű Krasznahorkai László 1985-ben, Sátántangó című regényének megjelenésével vált elismert szerzővé, s a könyvet később Tarr Béla rendezővel filmre is vitték. 1993-ban az Ellenállás melankóliája című munkájáért megkapta a német Bestenliste díjat az év legjobb irodalmi műveként, s azóta számos más irodalmi díj mellett kitüntették a magyar állam legmagasabb elismerésének számító Kossuth-díjjal is.

A díj átadásakor Marina Warner, a zsűri elnöke Krasznahorkai Lászlót „rendkívüli intenzitású és hangskálájú, látomásos" íróként méltatta, „aki a jelenvaló lét szövetét olyan jelenetekben örökíti meg, amelyek félelmetesek, különösek, megdöbbentően komikusak és gyakran megrendítően szépek". Három könyvét, az Ellenállás melankóliáját, a Sátántangót és a Seiobo járt odalent címűt Warner - „mély képzeletre és bonyolult szenvedélyekre" épülő nagyszerű munkáknak nevezte, és külön megemlékezett a magyarul író szerzőt pompásan szolgáló két fordítóról, a Nagy-Britanniában számos díjat nyert George Szirtes költőről és Ottilie Mulzetról.

A Man Booker honlapjának közlése szerint Krasznahorkai László úgy döntött, hogy a fordítóknak járó 15 ezer fontos díjat megosztja munkáinak két fordítója között.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X